Érdekességek

Fagylalt a Covid idejen

- Hogyan hatott a pandémiás helyzet a fagylalt szektorra? 

- A Covid sajnos nagyon érzékenyen érintette a hazai fagylaltpiac szereplőit. Az igazság az, hogy a fagylat kereskedelem egyik jelentős része a tavasz elején realizálódik, a fagylaltozók megnyitása mindig jelzi a nyár jövetelét, az emberek nagyon szeretnek egy jó fagylaltot elnyalni a tavaszi napsütésben, ráadásul a "téli" böjt miatt, tavasszal gyakran azok is esznek, akik amúgy nem igazán szeretik. Ezek az időszak a 2020 év során gyakorlatilag teljesen kiesett, hiszen a lezárások nem tették lehető a gombolcóható fagylalt árusítását, illetve az idei évben is sajnos visszatért a járvány. Jelenleg közterületen (pl a Balatonnál) nem is szabad fagylaltot enni. Ugyanakkor a fagylalt a desszertek királynője, ezért nemcsak, hogy hiszünk benne, de tudjuk, hogy a normális élet visszatérésével, nemcsak az igény fog nőni rá, hiszen az most is megvan,de lehetőségünk is lesz fagylaltot enni. Addig viszont meglátásom szerint szűkülni fog a piac

 

- Mit ért ezalatt, hogy szűkölni foga piac? Kevesebb fagylaltozó lesz nyitva?

- Ha nem is kevesebb fagylaltozó lesz nyitva, de az már most megfigyelhető, hogy kevesebb helyben előállított fagylalt lesz. Sok fagyizó a megváltozott helyzet miatt nem engedheti meg magának, hogy helyben főzzön és aki pedig fagylaltozót akar nyitni kétszer is meggondolja, hogy befektet-e jelentős összeget abba, hogy maga gyártsa a fagylaltokat. Alapanyagot készletezni, és bízni a nyitás és a nyitva tartás lehetőségeiben, magas anyagi kockázat. Gyártótól vásárolni egyébként nem jelent minőségromlást sőt! 

 

- Mitől jó minőségű egy fagyi? 

- Az igazán finom fagyi mindig magas zsírtartalmú 20 % fölötti, tejszínből vagy gyümölcspépből készül, tartalmaz valódi gyümölcsdarabokat,  állaga: olvadósság, habosság, selymesség harmonikus. A fagyi minőségét nem is az dönti el, hogy milyen íze van,- mert lehet hogy Ön szereti a citromot, de én például egyáltalán nem,- hanem ezek a jellemzők, illetve az, hogy mennyire levegős a termék. Nyilván emlékszik Ön is a lakótelepek alján egyidőben gomba módra szaporodó albán fagyizókra, melyek szinte letarolták a piacot. Szerintem és amiket én kóstoltam,  olcsó,  ízében jellegtelen, jégkrémnek is gyenge minőségű, fagylaltnak nem nevezhető termékeket adtak az embereknek és ez sajnos évekig rányomta a bélyegét a hazai fagylalt kereskedelemre. Azonban ennek  vége, az emberek rájöttek, hogy „nem a méret a lényeg” . Az igazi fagylalt méretre kisebb, mint ezek a nagy gombócok, viszont illatra, ízre abszolút felismerhető és valóban a desszertek királynője, aminek a fogyasztása élményt ad.

 

- Hogyan alkalmazkodik az Önök a cége a Manna Ice a megváltozott körülményekhez?

- Cégünk alapvető cégfilozófiája semmit nem változott a járvány alatt, kompromisszumok nélkül, gondosan figyelünk a magas minőségi elvárásoknak. Országos hálozatunkba ugyanúgy várjuk a viszonteladókat, partnereink számára fagylalt pultot és hetente többszöri kiszállítást biztosítunk az ország bármely pontjára. Idei év folyamán elkezdjük az előrecsomagolt, poharas fagylaltok és poharas desszert sütemény  termékek gyártását is, nagy reményekkel nézünk a jövőben, mert tudjuk, hogy a Manna Ice termékválasztékunk, valóban Isteni finom! 

Sütibeállításokkal kapcsolatos információk

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet.

Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.